IN ENGLISH   |   REGISZTRÁCIÓ   |   HONLAPTÉRKÉP  

Erasmus+ 30 [2017-02-09]

2017-ben ünnepli Európa az Erasmus+ program 30. születésnapját, amelynek keretében Magyarországon is számos rendezvény mutatja be a program eredményeit és hatásait. (Kreatív Európa Iroda)


Idén 30 éves az Európai Unió egyik legsikeresebb kezdeményezése, az Erasmus+ program, amely az oktatás, a képzés, az ifjúsági ügyek és a sport területén nyújt fejlődési lehetőséget hallgatóknak, önkénteseknek, fiataloknak, tanároknak és szakembereknek. Az 1987-ben indult Erasmus program 2014 óta Erasmus+ néven kínál önkéntes programokat, szakmai gyakorlatokat és nemzetközi együttműködéseket. Az Erasmus programban az elmúlt 30 évben több mint kilencmillióan vettek részt, de 2020-ig további kétmillió ember utazhat az Erasmus+ kertében Európába és a világ más országaiba.

A 30. évfordulót Európa-szerte számos rendezvénnyel ünneplik meg, így Magyarországon is egy egész éven át tartó ünnepségsorozat mutatja be a program eredményeit és hatásait. Az évfordulós eseménysorozat keretében 2017 februárjától egyetemi roadshow indul, amelynek első állomása a győri Erasmus+ 30 nap lesz 2017. február 14-én. A 2017. május 5-ére tervezett Erasmus+ Szabadegyetemen a sikereket elért volt ösztöndíjasok osztják meg tapasztalataikat. 2017. május 7-én az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Európa Nap futóversenyt szervez, amelynek résztvevői Erasmus+ 30 mezben indulnak. A tervek szerint 2017. május 30-án Erasmus+ 30 konferenciát és projekttermék-börzét is szerveznek. A rendezvénysorozathoz kapcsolódóan számos közösségi média akció is hirdeti az Erasmus+ sikerét 2017 tavaszán és a későbbiekben is.

Az Erasmus+ program magyarországi koordinátora, a Tempus Közalapítvány adatai szerint a programban évről évre egyre több magyar érdeklődő vesz részt. 2016-ban több mint 14 ezer magyar utazott főként az Egyesült Királyságba, Németországba, Olaszországba és Spanyolországba a program keretében.

Bővebb információ:

Tempus Közalapítvány;
I: tka.hu/hir/7147/az-erasmustol-az-erasmus-programig-30-ev-tortenete