IN ENGLISH   |   REGISZTRÁCIÓ   |   HONLAPTÉRKÉP  

Zenekari menedzsment


Zenekari menedzsment

Az EJYO-val kapcsolatos stratégiai döntéseket az ún. Művészeti Tanács (Artistic Advisory Board) hozza meg, amely immár hagyományosan a promóciós vagy oktatási célú együttműködést vállaló szervezetek delegáltjaiból áll össze. A Művészeti Tanács legfontosabb feladata, hogy felügyelje a zenekar összeállítását és a repertoárt meghatározó döntéseket, s emellett a zenekar legalább 12 koncertből álló turnéjának szervezését is irányítsa.

2005-től a Swinging Europe és az Európai Műsorszorók Uniója (European Broadcasting Union - EBU) közötti együttműködés eredményeként a Művészeti Tanács összeállítása a korábbiakhoz képest némileg átalakult: a Swinging Europe kezdeményezés két elindítója, valamint a Jazz Iskolák Nemzetközi Szövetsége (International Association of Schools of Jazz) mellett immár az EBU is képviselteti magát az irányító testületben. Ezen felül a Művészeti Tanács továbbra is szoros kapcsolatokat kíván ápolni a Zenész Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségével (International Federation of Musicians Unions), az UNESCO-val, a Nemzetközi Jazz Szövetséggel (International Jazz Federation), valamint egyéb zenei szervezetekkel, fesztiválokkal, kulturális intézményekkel, koncert helyszínekkel és a médiával is.

Az EBU-val kialakított szoros együttműködés végső soron a 40 éves múltra visszatekintő (és korábban riválisként kezelt) EBU jazz big band és az EJYO összeolvadását eredményezte, amely a zenekarnak rendkívül jó adottságokat nyújt a menedzsment és a média területén. Ennek egyik fontos jele, hogy a szokásos zenekari turné utolsó két állomásán (tehát akkor, amikor a zenekar elvileg a leginkább összeszokott állapotában játszik) 2005-től kezdve szerződésben garantáltan koncertfelvételek készülnek, amelyek nemzetközi terjesztéssel a világ számos tájára eljutnak majd. A Swinging Europe meglévő és összesen 45 országot érintő kapcsolatrendszere pedig továbbra is biztosítja az elsőrangú promóciós és fellépési lehetőségeket.

A zenekar finanszírozása meglehetősen sokrétű feladatnak bizonyult, ugyanakkor az évek során a menedzsment helyi, regionális, nemzeti és uniós szinten is képes volt forrásokat biztosítani. Szintén lényeges elem, hogy a közösségi források bevonása mellett alapítványok, nagykövetségek és az egyes koncerteknek otthont adó kulturális intézmények is megjelennek a támogatók soraiban.


rovat: TÉMÁK