IN ENGLISH   |   REGISZTRÁCIÓ   |   HONLAPTÉRKÉP  

Európai Alkotmány [2006-12-08]


Európai Alkotmány

Több mint két éves előkészítő munka után, 2004 júniusában az Európai Tanács ülésén a Közösség államainak vezetői elviekben megállapodtak az EU alkotmányának elfogadásáról. A szerződés hatályba lépésének feltétele azonban, hogy mind a 25 tagállamban megerősítést nyerjen, jelen pillanatban azonban úgy tűnik, az ellenzők tábora igencsak népes...

Előzmények
Az Alkotmányos Szerződés felépítése
Az Alkotmány főbb rendelkezései
Az Alkotmány jelenlegi helyzete, jövője
Az Alkotmány és a kultúra
Ajánlott internetes oldalak és egyéb források


Előzmények

Az Európai Unió Alkotmányának, "alapszerződésének" elkészítése rendkívül jelentős az integráció fejlődése szempontjából. Az Amszterdami és a Nizzai Szerződéseket megelőző kormányközi konferenciák (IGC-k) rávilágítottak arra, hogy a Közösség számos olyan problémával küzd, amelyek megoldására az IGC-k rendszere nem képes. A nizzai európai tanácsülésen a tagállamok már felvetették, hogy az EU jövőjével kapcsolatban tisztázni kell az EU és a tagállamok közötti hatáskörök megoszlását, az Alapvető Jogok Chartája státuszát, gondoskodni kell továbbá a szerződések egyszerűsítéséről és áttekinthetőségéről, illetve nagyobb beleszólást kell biztosítani a döntések meghozatalában a nemzeti parlamenteknek. Az Európai Tanács 2001. december 14-15-i, Laekenben tartott ülésén az állam- és kormányfők elfogadtak egy, az EU jövőjéről szóló nyilatkozatot a nyitott és áttekinthetőbb szervezeti és döntéshozatali rendszer megvalósításának szükségességére figyelmeztetve. Az átalakítás keretéül szolgáló alapszerződés kidolgozásával az Európai Konventet bízták meg, amelynek az alábbi három tárgykörben kellett javaslatokat előterjesztenie: hogyan lehet az európai modellt és az intézményeket "polgárközelibbé" tenni?; miként változik az Unió szervezeti felépítése és működése a bővülést követően?; hogyan tud az Európai Unió a többpólusú világrend keretei között gazdasági erejének megfelelő politikai súlyra szert tenni?
Az Európai Konvent 2002. február 28-án ünnepélyes keretek között nyílt meg, majd március 1-én munkához látott. Az elnöki posztot Valéry Giscard d'Estaing korábbi francia köztársasági elnök töltötte be, aki két alelnökével (Jean-Luc Dehaene és Giuliano Amato, volt belga, illetve olasz kormányfők) irányította a testület csaknem másfél évig tartó munkáját. A Konvent összetétele az igen széles körű reprezentáció elvén alapult: az akkori 15 tagállam és a 13 tagjelölt ország mindegyike egy kormányzati és két parlamenti képviselőt delegálhatott. Rajtuk kívül a közösségi intézmények képviselői is helyet kaptak az alkotmányozó gyűlésben, ahová az Európai Parlament 16 képviselőjét, a Bizottság két tagját küldte. A döntések, sajátos módon, konszenzuális alapon (teljes egyetértésre törekedve), ám szavazás nélkül születtek. 2003. július 18-án az Európai Konvent az olasz soros elnökség elé terjesztette a "Szerződés egy Európai Alkotmány létrehozásáról" című dokumentumot, amely lényegében az EU alkotmányos szerződésének tervezete - átmenetet biztosítva az államok között, kormányközi alapon létrejött szerződések és az egy államot jogilag megalapozó alkotmány között. A 2003. október 4-én induló kormányközi konferencián megkezdődtek a tárgyalások az Alkotmányos Szerződés végleges elfogadásáról, amelyre - az eredeti elképzelések és remények ellenére - az olasz elnökséget lezáró, 2003. december 12-i európai csúcson nem került sor, az új Európai Alkotmány végleges szövegét illetően tehát tovább folytak az egyeztetések. A kormányközi konferencia 2004. június 17-18-án tartott ülésén nyilvánosságra hozta az Alkotmány tervezetével kapcsolatos módosításait.

Az Alkotmányos Szerződés felépítése

Az Alkotmány négy részből áll (ezeket azonban megelőzi a preambulum, amely többek között az európai kontinens civilizációs, kulturális, vallási és humanista örökségére emlékeztet):
I. Alkotmányos alapok meghatározása, célok, alapelvek, kompetenciák, döntéshozatali mechanizmusok, intézményi kérdések;
II. Az Unió Alapjogi Chartája;
III. A még hatályos jelenlegi szerződések rendelkezéseit felülíró uniós politikák és a kapcsolódó akciók, eljárások;
IV. Záró rendelkezések (jelképek, az Alkotmány felülvizsgálatának feltételei, hatályba lépés, hivatalos nyelvek)
A szerződéshez kapcsolódnak továbbá jegyzőkönyvek és nyilatkozatok.

Az Alkotmány főbb rendelkezései

- Az Alkotmányos Szerződés az eddigi összes alapító szerződés helyébe lép, hatályon kívül helyezve azokat.

- Az Európai Uniót nemzetközi jogi személyiséggel ruházzák fel, melynek joga elsőbbséget élvez a tagállamok belső jogával szemben.

- A kereszténység vagy Isten neve végül nem került bele az Alkotmány előszavába, az csak egy általános utalást tartalmaz Európa vallásos örökségére,

- Az Alapjogi Charta teljes szövegét beemelik a szerződésbe.

- Az Európai Tanács az EU intézményévé válik, jogalkotói funkciója azonban továbbra sincs.

- Az Alkotmány tervezetében szerepelt, hogy a soros elnökség félévenkénti rotációs rendszere megszűnik, helyét a két és fél évre megválasztott EU-elnök veszi át, az EU-csúcsok előkészítésének és az Unió nemzetközi szintű képviseletének mandátumával. A kormányközi konferencián - 2004 májusában - azonban megegyezés született arról, hogy a soros elnöki tisztet három tagállam látja el, amelyek együttesen 18 hónapig töltik be ezt a funkciót oly módon, hogy valójában egy elnök lesz, a másik két ország annak munkáját segíti.

- A Miniszterek Tanácsában 2009. november 1-jétől életbe lép a kettős többség elve. Egy döntés akkor születhet meg, ha a tagállamok 55 százaléka - de legalább 15 állam - igennel szavaz, és az igennel szavazó országok együttesen képviselik az összlakosság 65 százalékát.

- Egy javaslat megbuktatásához legalább négy ország ellenszavazata szükséges, ez a rendelkezés garancia arra, hogy a három legnagyobb ország ellenszavazat önmagában nem elegendő egy döntés blokkolásához.

- A Miniszterek Tanácsában a kérdések legtöbbjét minősített többségi eljárással kell megszavazni, az egyhangúság jelentősége csökken, de megmarad bizonyos területeken, pl. adópolitika, közös kül-, biztonság- és védelempolitika, költségvetési források, alkotmánymódosítás, társulás, új tagok felvétele.

- Az Európai Bizottságban egyelőre érvényben marad az "egy ország - egy biztos elv" egészen az Alkotmány életbe lépésétől számított második Bizottság hivatalba lépéséig. Ezt követően a Bizottság létszáma a tagállami létszám kétharmada lesz, s rotációs alapon döntenek a tagok összetételéről.

- Létrehozzák az uniós külügyminiszteri posztot, aki a Bizottság egyik alelnökeként ellátja a jelenlegi külügyi főképviselő, illetve a külkapcsolatokért felelős európai biztos feladatait.

- A Maastrichti Szerződés által létrehozott pilléres szerkezet átalakul, a három pillér egyesül, de a közös kül-, biztonság- és védelempolitika területén fennmaradnak a speciális döntéshozatali mechanizmusok.

- Az uniós jogalkotás terén az Unió állampolgárainak érdekeit képviselő Európai Parlament egyenrangú viszonyba kerül (valódi "társjogalkotóvá" válik) a kormányérdekeket megjelenítő Miniszterek Tanácsával, mivel az együttdöntési eljárást a kérdések túlnyomó többségére kiterjesztik. A Parlament létszámát 750 főben maximálja az Alkotmány.

Az Alkotmány jelenlegi helyzete, jövője

A 2003. július 18-án benyújtott "Szerződés egy Európai Alkotmány létrehozásáról" című dokumentum eredeti rendelkezései némileg módosultak a tagállamok között azóta zajló egyeztetési folyamat során. 2004. június 18-án a 25 tagú Európai Unió tagállamai megállapodtak az Alkotmány (Szerződés az Európai Alkotmány létrehozásáról) végleges szövegét illetően. Megegyezés született arról is, hogy az Unió Alkotmányát 2004. október 29-én, a holland elnökség alatt írják majd alá Rómában, szimbolizálva az 1957-es Római Szerződéstől a 2004-es "római alkotmányig" ívelő integrációs fejlődési folyamatot. A szerződés 2006. október 29-én lép majd életbe, a tagállamoknak tehát két évük van a ratifikációra, s maguk döntenek arról, hogy parlamenti úton erősítik meg a dokumentumot vagy népszavazást tartanak az ügyben.

Az Alkotmány és a kultúra

Az európai integráció történetében a kilencvenes évek előtt aláírt alapszerződésekben nem találunk említést a kulturális együttműködés szabályozási kereteiről, azaz a kultúra közösségi politikaként nem jelenik meg. Az 1992-es Maastrichti Szerződés változtatott ezen a helyzeten, elsőként említi ugyanis közösségi szerződésben a kulturális javakat mint speciális árucikkeket, s 128. cikkében (az Amszterdami Szerződésben a 151. cikk felel meg ennek) megfogalmazza a közösséggel szemben támasztott elvárásokat a kulturális együttműködés területén. A cikk jelenti az Unió kulturális politikájának alapját, ezen a későbbi szerződések csak kis mértékben változtattak. A Szerződés kapcsán érdemes kiemelni két olyan motívumot, amelyek elsődlegesen jellemzik a Közösség hozzáállását a kulturális ügyekhez. Az egyik, hogy a kultúra vonatkozásában az Európai Unió nem törekszik arra, hogy előíró magatartást tanúsítson, a hangsúly a kultúra támogatásán, a kulturális tevékenység ösztönzésén van, a döntés joga azonban alapvetően a tagállamok kezében, azaz nemzeti szinten marad. A másik fontos elv, amely maradéktalanul kell hogy érvényesüljön az uniós kulturális politika területén is, a szubszidiaritás elve.

Az 1997-ben aláírt Amszterdami Szerződés nem változtatott a 128. cikk szövegén, azt 151. cikként változtatások nélkül vette át. A kultúra mint közösségi politika az Európai Alkotmány készítésekor ismét napirendre került. A tét az volt, az uniós tagállamok döntéshozóinak politikai akarata egységes-e abban a tekintetben, hogy erősítsék a kultúra területén történő - közösségi szintű - együttműködést? Csorbítsák-e a tagállamok kizárólagos döntési jogát, vezessék-e be például a többségi szavazást - az egyhangúság helyett - bizonyos, kultúrával kapcsolatos döntések során? Az Alkotmány a kultúra területén nem lép túl a fent említett szerződésekben megfogalmazott általános elvek felvázolásán.

Az Alkotmány több helyütt említi a kultúrát. Megjelenik így a dokumentumba beemelt Alapjogi Charta III. címében (Egyenlőség), a Kulturális, vallási és nyelvi sokféleségről szóló II-82. cikkben, amely kimondja, hogy "Az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget." A szerződésben a III. rész (Az Unió politikái és működése, III. cím: Belső politikák és intézkedések) V. fejezetében (Azok a területek, ahol az Unió támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedéseket tehet) jelenik meg a kultúra mint alfejezet, s tudvalevő, hogy az alkotmánytervezet kidolgozása során a Konventben ennek - az egyébként legterjedelmesebb III. - résznek a kidolgozására jutott a legkevesebb idő. A fejezet pontosan megnevezi azokat a területeket, ahol az Unió támogató, kiegészítő, koordinatív hatáskörökkel rendelkezik, itt említve az oktatást, a szakképzést és a kultúrát is. E fejezet 3. szakasza, amely a Kultúra címet viseli, lényegében megismétli a Maastrichti és az Amszterdami Szerződésekben foglaltakat, azaz kiemeli, hogy a kultúrák sokszínűségének tiszteletben tartása mellett a közös kulturális örökség megőrzése alapvető fontosságú. A (2) és (3) bekezdés szerint az Unió fellépésének célja az együttműködés előmozdítása a tagállamok között, illetve a harmadik országokkal és a nemzetközi szervezetekkel. A (4) bekezdésben foglaltak szerint az Unió az Alkotmány hatálya alá tartozó - nem kimondottan kulturális - tevékenységei során is hangsúlyozza a kulturális szempontok érvényesítését. A szerződésekben korábban rögzítetteken túlmutat viszont az (5) bekezdés (III-280. cikk - Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés), amelyben az Unió szerepét az ösztönző intézkedések meghozatalában maximálja (a Régiók Bizottságával történő konzultációt követően) - alapvetően tehát továbbra is tagállamok szintjén hagyva a kultúrát érintő döntéseket.

A kultúra közösségi szabályozásával szemben mindig is határozott érvek fogalmazódtak meg a tagállamok részéről. Ezt táplálják egyfelől a történelmi emlékezet egyes fejezetei, másfelől az a félelem, hogy az egységesítés során szükségszerűen a sokszínűség és a nemzeti kultúrák sérülnek majd. Ez utóbbi szempont jogosságát még erősíti a korunkban zajló globalizációs folyamat kulturális területen érvényesülő hatása is, amely természetesen az európai integráció történéseitől függetlenül is zajlik a világ minden táján. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az Európai Unió tagállamai nem kívánnak változtatni eddigi hozzáállásukon a kulturális politikát illetően: azaz a Közösség tiszteletben tartja a tagállamok változatos kulturális jellegét, s ennek a sokszínűségnek a megőrzésére törekszik, a kultúrát érintő döntések azonban továbbra is tagállami hatáskörben maradnak, s a döntéshozatal során nem kényszeríthető rájuk közösségi akarat.

Ajánlott internetes oldalak és egyéb források

Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés
http://ue.eu.int/igcpdf/hu/04/cg00/cg00087.hu04.pdf

A Konvent honlapja:
http://european-convention.eu.int/

A Kormányközi Konferencia honlapja:
http://ue.eu.int/cms3_fo/showPage.asp?id=251〈=en&mode=g

Valéry Giscard d'Estaing-nek, a Konvent elnökének Római nyilatkozata (2003. július 18.)
http://european-convention.eu.int/docs/Treaty/Rome_EN.pdf

Zongor Attila: Kulturális programok ez Európai Unióban. In: Kultúra és az Európai Unió. Budapest, KultúrPont Iroda, 2003.

Vida Krisztina: Az Európai Konvent alkotmánytervezete. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Kihívások, 168. sz. 2003. szeptember.

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. Magyar Országgyűlés, 2002.


rovat: TÉMÁK