Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara [2011-05-26]

A zenekart az Egyesült Királyságban alapították 1978-ban azzal a céllal, hogy összegyűjtse az Európai Unió legtehetségesebb fiatal zenészeit. Minden évben meghallgatásokat tartanak az EU valamennyi országában, hogy betöltsék a legfeljebb 140 helyet. A bekerülő tagoknak is minden évben új meghallgatáson kell részt venniük, hiszen minden évben akadhat náluk tehetségesebb. A bekerülőknek a zenekar lehetőséget nyújt arra, hogy neves hangszer-tanárokkal dolgozzanak együtt, és világhírű karmesterekkel és szólistákkal lépjenek fel a világ nagy koncerttermeiben. (Kreatív Európa Iroda)



Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában (EUYO) 2003-ban vett részt először magyar zenész, ők ketten a közelgő csatlakozás és a budapesti turné kapcsán nem próbajáték, hanem meghívás alapján kerültek a zenekarba. Az EUYO első széleskörű próbajátékát 2003 őszén szervezték.

A turnékat megelőzi egy-egy kéthetes próbaidőszak, amikor a zenészek a nagyzenekari próbák mellett szekciókban is dolgoznak a vezető európai zenekarok és konzervatóriumok oktatóival. Ezután következik a legfeljebb 10 koncertből álló turné. A koncertkörút repertoárjának előkészítésén túl a próbaidőszak alkalmakat kínál a kamarazenélésre, sportolásra és egyéb szabadidős és társasági tevékenységekre, hogy a zenészek igazán jól érezzék magukat a soknemzetiségű környezetben végzett munka során.

A zenekar tagjai nem részesülnek díjazásban, de az oktatást, utazást és a szállást teljes ellátással díjmentesen biztosítják nekik.

Jelentkezés a 2023-as évadra


Az EUYO a 2023-as évadra újra várja 16 és 26 év közötti (1996. január 1. és 2006. december 31. között született) fiatal zenészek jelentkezését. A részvételre az EU 27 tagállamának állampolgárai jelentkezhetnek. A meghallgatásra előreláthatólag 2022. november 12-én, szombaton kerül sor Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.



A jelentkezés menetéről minden információ megtalálható a Zenekar honlapján.
Jelentkezési űrlap elérhető itt.

Jelentkezési határidő: 2022. október 23. éjfél - A jelentkezés lezárult

Eredmények


Magyar zenészek az EUYO-ban

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara


  • Az EUYO céljai

  • Az EUYO története

  • Általános szabályok

  • Kapcsolat

  • A meghallgatás kötelező anyaga

    Az EUYO médiamegjelenései




    Az EUYO magyarországi próbajátékának támogatói:







  • Támogatóink: